Ajánlatok, kedvezmények

Kedvezmények

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének

20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete

a gazdaságélénkítésről

Szentes Város Önkormányzata a vállalkozások által foglalkoztatottak számának megőrzése és növelése, a szentesi álláskeresők munkához jutásának megkönnyítése céljából Magyarország Alaptörvényének 32. cikkének (1) bekezdés a) pontjában (2) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13.§ (1) bekezdés 1. és 13. pontjában,  az Európai Közösséget létrehozó szerződés 87, 88 cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006. EK. Bizottság rendelete alapján a következőket rendeli el:

Bevezető rendelkezések

A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések

1. §

(1) Jelen rendelet hatálya kiterjed Szentes Város Önkormányzata közigazgatási területén

székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásokra, a szövetkezetekre, tevőleges mezőgazdasági tevékenységet végző szentesi székhelyű mezőgazdasági termelőkre (mezőgazdasági őstermelő, egyéni vállalkozó), valamint a támogatás visszafizetésére képes, munkavállalókat foglalkoztató nonprofit szervezetekre is.

(2) A rendelet alkalmazása során - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvényben foglaltak szerint - mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatott létszáma 10 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérleg főösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(3) A rendelet alkalmazása során kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek összes foglalkoztatott létszáma 10 - 50 fő közötti és éves nettó árbevétele vagy mérleg főösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(4) A rendelet alkalmazása során középvállalkozásnak minősül minden olyan vállalkozás, amelynél az összes foglalkoztatott létszám 50 -250 fő közötti és éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérleg főösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(5) Nem minősül mikro-, kis-, illetve középvállalkozásnak az a vállalkozás, amelyben az állam, vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.

(6) Átlagos korrigált statisztikai állományi létszám: a vállalkozás által, kizárólagosan Szentes város közigazgatási területén létesített székhelyén/fióktelepén vagy telephelyén bármely állománycsoportban, teljes vagy részmunkaidős állományban foglalkoztatottak egyszerű számtani átlag számítás szabályai szerint számított, átlagos statisztikai létszám értendő.

(7) Kizárólagos munkaviszony: a foglalkoztatott nem rendelkezik egyéb, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó, teljes- vagy részmunkaidősnek minősülő munkaviszonnyal.

Jelen rendelet alkalmazásában új álláshely létesítésének tekintendő az a foglalkoztatási forma is, amikor a kérelmező önmagát kívánja foglalkoztatni egyéni, illetve társas vállalkozási formában, ha a kérelmező a foglalkoztatottakra vonatkozó jelen Rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

(8) A rendelet alkalmazása során nonprofit szervezetnek minősülnek az alapítványok, egyesületek, közalapítványok és a nonprofit gazdasági társaságok.

(9) A rendelet alkalmazása során mezőgazdasági őstermelőnek minősül, az a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki a saját gazdaságában az SZJA törvény 6. számú mellékletben felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenységet folytat, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, ideértve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett ügyfél nyilvántartási rendszerben nyilvántartott mezőgazdasági termelő magánszemélyt, valamint a termőföldről szóló törvény szerint családi gazdálkodónak minősülő magánszemélyt és e magánszemélynek a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagját is, mindegyikre vonatkozóan az szja. törvény 6. számú mellékletben felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenységének bevétele (jövedelme) tekintetében.

(10) A rendelet alkalmazása során mezőgazdasági termelőnek minősül a gazdaságátadási támogatás bevezetéséről szóló külön jogszabályban meghatározott egyéni vállalkozó, őstermelő, családi gazdálkodó.

2. §

A vállalkozások gazdaságélénkítő ösztönzésének forrása

A rendelet alapján nyújtott gazdaságélénkítő ösztönzések forrása Szentes Város Önkormányzata mindenkori éves költségvetésében erre a célra elkülönített összeg.

A jelen rendelet alapján nyújtott visszatérítendő gazdaságélénkítő ösztönzések visszafizetett összegeit, továbbá az ösztönzési szerződések megszegése miatti visszakövetelésekből származó összegeket mindenkor az erre a célra elkülönített keretbe kell helyezni.

3. §

Önkormányzati gazdaságélénkítő ösztönzések

(1) Az önkormányzati gazdaságélénkítő ösztönözések formái (típusai)

a.) Az egységes, azonos feltételekhez kötött beruházásösztönző ingatlanvásárlási engedmény (9. §)

b.) Az innováció ösztönzése (10. §),

c.) A gazdaság- és kereskedelemfejlesztés ösztönzése  (11. §),

d.) A mezőgazdasági termelők földvásárlása (12. §),

e.) Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése(13. §)

(2) Az önkormányzati gazdaságélénkítő források pályázat útján vehetők igénybe. A pályázati eljárás szabályait és a pályázati felhívásokat a rendelet 1., 2., 3., 4. sz. melléklete tartalmazza.

4. §

A helyi vállalkozások gazdaságélénkítő ösztönzéseinek szabályai

(1) A gazdaságélénkítő ösztönző források elnyerésére vonatkozó pályázatot a Képviselő–testület Tulajdonosi Tanácsadó Bizottságához (továbbiakban Bizottság) kell benyújtani.

(2) A Bizottság a benyújtást követően ellenőrzi, hogy a jogszabályban meghatározott követelmények szempontjából megfelelő-e a pályázat. Abban az esetben, ha a pályázat hiányos, a Bizottság 10 napos határidővel hiánypótlási felhívást bocsát ki. Az eredménytelen hiánypótlási felhívást követően a Bizottság elutasítja a kérelmet, fellebbezésnek helye nincs.

(3) A Bizottság a pályázatban foglaltak valóságtartalmának ellenőrzésére a benyújtási folyamat bármelyik részében jogosult.

(4) A (3) bekezdés szerinti ellenőrzés a pályázó által benyújtott iratok, nyilatkozatok, a szolgáltatott adatok alapján, továbbá helyszíni ellenőrzés útján történik.

(5) A helyszíni ellenőrzés során a gazdaságélénkítő forrást kérő vállalkozás köteles együttműködni, ennek keretében a kért iratokat bemutatni, illetve adatokat szolgáltatni. Amennyiben ezen kötelezettségét megszegi, a pályázat elutasítható.

(6) A helyszíni ellenőrzést a Bizottság tagjai személyesen, vagy a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai útján végzik.

(7) A pályázatokhoz kapcsolódó adminisztratív teendőket a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal szakirodáinak munkatársai végzik.

(8) Pályázatot benyújtani cégszerűen aláírt papír alapú formában lehet, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat) a Szentesi Közös Önkormányzati Hivataltól átvett, letöltött vagy elektronikus postán (e-mail) kapott Pályázati Útmutató csomag alapján. Nem kötelező, de a pályázat gyorsabb elbírálása érdekében ajánlott a komplett pályázat elektronikus postán (e-mailben) történő benyújtása a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

5. §

A pályázat tartalma

(1) Minden benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

a.) a pályázó rövid bemutatását, tulajdonosi összetételét, gazdálkodási és foglalkoztatási adatait,

b.) a létesíteni kívánt álláshelyek számát, a tervezett fejlesztés részletes bemutatását és az igényelt gazdaságélénkítő forrás összegét (relevanciája szerint),

c.) a pályázó tárgyévet megelőző két lezárt gazdasági évének foglalkoztatási, eredmény-kimutatás és mérleg adatait, amennyiben a pályázó rendelkezik legalább két lezárt gazdasági évvel. Egy lezárt gazdasági év esetén az adott lezárt év foglalkoztatási, eredmény-kimutatás és mérleg adatait kell feltüntetni. Lezárt gazdasági év hiányában a pályázat benyújtásakor érvényes foglalkoztatási, eredmény-kimutatási és mérleg adatokat kell megadni (relevanciája szerint).

d.) gazdasági társaságoknál 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonatot, egyéni vállalkozásoknál a vállalkozói igazolvány, őstermelőknél és a családi gazdálkodóknál a családi gazdálkodó és őstermelő nyilvántartásba vételéről szóló határozat másolatát kell csatolni.

e.) nyilatkozatot az előírt és vállalt kötelezettség szükséges időtartamban és formában  történő vállalására  vonatkozóan

f.) felhatalmazást a pályázatban megjelölt biztosíték érvényesíthetőségére, amennyiben  a pályázó a visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti határidőre.

h.) a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a pályázó kifejezetten hozzájárul a pályázattal kapcsolatos adatainak a nyilvánosságra hozatalához, illetve az adatok valóságtartalmának a pályázat ellenőrzését végző Bizottság általi ellenőrzéséhez,

i.) a pályázónak a pályázat benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy nincs lejárt idejű köztartozása

6. §

A gazdaságélénkítő ösztönzés igénybevétele

(1) A gazdaságélénkítő ösztönzés igénybevételének feltétele a pályázó nyilatkozata, amelyben vállalja, hogy a mindenkor hatályos jogszabályokat, illetve irányadó pályázati feltételeket a projekt megvalósulása és elszámolása során kötelező érvényűnek tekinti.

(2) A gazdaságélénkítő ösztönzés esetén, amennyiben a támogatással közvetlen összefüggésben új munkahelyeket hoz létre, akkor vállalnia kell, hogy a pályázat megvalósulását követően legalább kettő éven keresztül fenntartja azt, valamint vállalja a jelen rendeletben előírt kötelezettségek, feltételek teljesítését a pályázat benyújtásától kezdődően a foglalkoztatási kötelezettség lejártáig terjedően.

(3) A gazdaságélénkítő ösztönzési forrás akkor biztosítható, ha a jelen Rendelet hatályba lépését követően,

a./ a pályázatot benyújtó vállalkozás  vagy jogelődje telephelyét, fióktelepét Szentes város területén nem szüntette meg,

b./ az egyéni vállalkozások esetében az engedélyt nem szüneteltették, nem adták vissza, illetve azt nem vonták vissza és a nyilvántartásból nem kerültek törlésre.

(4) Jelen Rendelet vonatkozásában új álláshelynek minősül a pályázat benyújtását követően létesített új, a jelen Rendeletben meghatározott mértékben ösztönzött olyan álláshely, melyet a munkavállaló kizárólagos munkaviszonyban lát el.

(5) A gazdaságélénkítő ösztönzési forrást elnyerő pályázó a korrigált átlagos statisztikai állományi létszámra vonatkozóan nyilvántartást készít a foglalkoztatotti létszámról. A nyertes pályázó köteles írásbeli felhívás esetén a foglalkoztatotti adatokról 5 napon belül tájékoztatást nyújtani az önkormányzat részére.

7. §

Gazdaságélénkítő ösztönzési forrásból kizártak

(1) Nem részesülhet gazdaságélénkítő ösztönzési forrásban az a vállalkozás, amely a pályázat benyújtásakor

a.) végelszámolási-,  csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll,

b.) az önkormányzattal, illetőleg önkormányzati költségvetési szervvel, részben vagy egészében önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal szemben lejárt esedékességű tartozása van,

c.) helyi adótartozással, vagy lejárt esedékességű közüzemi tartozással rendelkezik,

d.) a kérelmező adótartozással, vagy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozással rendelkezik

(2) Nem részesülhet gazdaságélénkítő ösztönző forrásban az a vállalkozás, amelynek ügyvezető szervei, tulajdonosi köre bizonyítható módon valós többletfoglalkoztatási szándék nélkül, a támogatás megszerzése érdekében hozta létre a kérelmező vállalkozást, szüntette meg a korábbi vállalkozását vagy hajtott végre létszám-átcsoportosítást vállalkozásai, illetve azok székhelyei, telephelyei, fióktelepei között.

8. §

A gazdaságélénkítő ösztönzési szerződés megkötése

(1) A gazdaságélénkítő ösztönző forrásban részesülővel a Képviselő-testület döntését követően az önkormányzat nevében a Polgármester köt megállapodást.

A szerződést a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői irodájának munkatársa készíti elő.

(2) A szerződésnek tartalmaznia kell a munkahelyteremtés, a befektetés ösztönzés, a fejlesztés lényeges körülményeit, a vállalt határidőket, a jelen rendeletben foglaltak szerinti jogokat és kötelezettségeket, a gazdaságélénkítő ösztönző forrás kifizetésének valamint visszafizetésének módját, határidejét. A felajánlott biztosítékokat és az érvényesíthetőség módjának meghatározását.

(3) A folyósításhoz szükséges kifizetési kérelem benyújtására a pályázó a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül jogosult. Ez a határidő a pályázó kérelmére meghosszabbítható, figyelembe véve azt, hogy a beruházás a pályázat beadásától számított 1 éven belül meg kell valósuljon.

9. §

Egységes azonos feltételekhez kötött beruházásösztönző

ingatlanvásárlási árengedmény

A beruházásösztönző ingatlanvásárlási árengedmény

célja és összege

Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése esetén, a megvalósítandó beruházással teremtett új munkahelyek, munkahely teremtési ingatlanvásárlási árengedményének mértéke a nettó árból minden újonnan foglalkoztatott, teljes munkaidős munkavállaló esetén már az első főtől kezdve, új munkahelyként a maximum adható összegű mindenkori átlagbér háromszorosa, de maximum 500.000,- Ft/fő. A nem teljes munkaidős új munkavállaló foglalkoztatása esetén, a részmunkaidő hosszának megfelelően csökkentett összegű a vételár engedmény.

Az így képződött kedvezmény, maximum a telekár 75%-ig érvényesíthető, mint azt csökkentő tényező.

(2) Azonos és kapcsolt vállalkozások Szentesen történő ismételt beruházásainak ösztönzése érdekében azon vállalkozások részére, amelyek Szentesen önkormányzati ingatlan ismételt vásárlását követően, azon beruházást hajtanak végre, az önkormányzat az ingatlan nettó árából 20 % telek árkedvezményt nyújt - mely minden egyes plusz fő foglalkoztatás esetében további 2 %- kal nő, maximum a telekár 75%-ig.

10. §

Innováció ösztönzése

(1) Az innováció ösztönzés célja, hogy Szentes Város Önkormányzata egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi forrással segítséget nyújtson a közigazgatási területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozók, vállalkozások vállalkozásfejlesztési tevékenységéhez.

(2) Az innovációt ösztönző forrás odaítélésekor előnyben részesítendő prioritások:

-      kutatásfejlesztés eredményeinek gyakorlati alkalmazása,

-      technológiatranszfer,

-      energia és anyagtakarékos műszaki megoldások,

-      csomagolástechnikai fejlesztések,

-      környezetvédelmi fejlesztések,

-      környezeti károk elhárítása,

-      technológiai újítások és szabadalmi eljárások,

-      logisztikai fejlesztések,

-      megújuló energetikai fejlesztések,

-      élelmiszeripari fejlesztések,

(3) Az innovációt ösztönző forrás odaítélésének kritériuma, hogy a projekt megvalósítását követően érdemi gazdaságfejlesztő hatása legyen (pl.: új munkahely, vagy munkahely megtartás, magasabb árbevétel).

(4) Kizárólag beruházást tartalmazó fejlesztésre innovációt ösztönző forrás nem adható!

(5) Az innováció ösztönzése a Magyarországon kívül gyártott fejlesztések esetében maximum 3 millió Ft, a magyarországi gyártású fejlesztések esetében maximum 5 millió Ft, visszatérítendő kamatmentes kölcsön, legfeljebb 36 hó futamidővel. A visszatérítendő kamatmentes kölcsön maximum a projekt nettó értékének legfeljebb 50%-áig terjedhet.

11. §

A gazdaság - és kereskedelemfejlesztés ösztönzése

(1) A gazdaság és kereskedelem fejlesztés ösztönzés célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi kölcsönnel segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozók, vállalkozások gazdaság-és kereskedelem fejlesztéséhez, bel- és külföldi piacra jutásához, üzleti kapcsolataik fejlesztéséhez.

(2) A gazdaság és kereskedelemfejlesztés ösztönzésének tárgykörei:

a) A vállalkozások termelését, szolgáltatását közvetlenül segítő, bővítő gépi berendezések, eszközök, termékek beszerzése (beleértve az energiatakarékos eszközök beszerzését)

b) EU követelményeinek megfelelő eszközök beszerzése, illetve a jogszabályváltozásból eredő technikai követelmények megvalósítása (HACCP, pénztárgépcsere stb.),

c) Bel- és külföldi kiállításokon, vásárokon, termékbemutatókon - elsősorban a várost és

annak gazdaságát bemutató rendezvényen - való részvétel dologi költségei.

d) Közvetlenül a pályázó által gyártott, illetve forgalmazott áruhoz, ill. a pályázó által

teljesített szolgáltatáshoz kapcsolódó reklám- és propagandaanyagok, termékismertetők készítése.

e) Bel- és külföldi, szervezett üzletember találkozókon való részvétel támogatása

f) Csongrád megyében szervezendő kereskedelemfejlesztési és befektetés-ösztönzési

akciók szervezésének támogatása.

g)Kereskedelem és vendéglátás területén franchise rendszer értékesítésének, ill. a franchise átvevő partner rendszerbe való belépésének támogatása.

h) Telephely kialakítása, vásárlása.

i) Szakképzési körülmények kialakítása és javítása.

j)Magyarországi regisztrált tenyészetből származó, hatósági állatorvos által vizsgált, hivatalosan egészségesnek nyilvánított, négylábú állatok (sertés, szarvasmarha, juh, kecske) vásárlása.

(3) A gazdaság - és kereskedelemfejlesztés ösztönzésének módja:

Maximum 5 millió Ft visszatérítendő kamatmentes kölcsön. A kölcsönből maximum 36 havi futamidővel legfeljebb a beruházás, fejlesztés értékének, az elfogadott nettó költségeknek az 50%-a finanszírozható.

12. §

Mezőgazdasági termelők földvásárlása

Támogatásra jogosult

Eredményes pályázatot követően támogatható az tevőleges mezőgazdasági tevékenységet végző szentesi székhelyű mezőgazdasági termelő (mezőgazdasági őstermelő, egyéni vállalkozó, mikro- illetve kisvállalkozó), aki a gazdasága (termőföld, állatállomány, gépek, épületek, készletek) részét képező ingatlanok beleértve a termőföldet is tulajdonjogával rendelkezik.

A támogatás célja

A mezőgazdasági termelők gazdaságfejlesztésének előmozdítása, gazdálkodási feltételeinek javítása, Szentes népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása.

A támogatás módja:

Visszatérítendő kamatmentes kölcsön, amelynek összege maximum 5.000.000,- Ft.

A támogatásból 36 havi futamidővel legfeljebb a termőföldvásárlás értékének, az 50%-a finanszírozható.

Amennyiben a támogatott jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy kamattal növelt visszatérítési kötelezettség terheli, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítását követő 30 nap.

A támogatás igénybevételének feltételei

A mezőgazdasági termelők földvásárlási támogatása abban az esetben vehető igénybe, ha a pályázó a támogatási kérelem benyújtásakor:

1. elmúlt 18 éves

2. rendelkezik mezőgazdasági szakirányú képzettséggel vagy ezüstkalászos gazda (OKJ 21 6201 01), aranykalászos gazda (OKJ 32 6201 01) szakképesítésű vagy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által igazoltan legalább 5 éves mezőgazdasági szakmai gyakorlattal;

3. kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás alapját képező termőföldet a támogatás folyósításától számított 10 éven belül nem idegeníti el, más célra nem hasznosítja és a tényleges mezőgazdasági tevékenységet legalább 5 éven keresztül mezőgazdasági őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként, vagy mikro- illetve kisvállalkozóként, valamint főtevékenységként végzi;

4. a pályázó a támogatás alapját képező termőföldet, vagy osztatlan közös tulajdonban álló termőföldben tulajdoni hányadot adásvétel jogcímén szerzi,

5. a pályázó a vásárlás időpontjában legalább 1 éve rendelkezik legalább 5000 m2 területnagyságú szőlő, gyümölcsös művelési ágú föld, vagy legalább 1 ha területnagyságú egyéb művelési ágú föld tulajdonjogával;

6. nem nyújtható támogatás a termelőszövetkezeti külön lapon részarányként, illetve az ingatlan-nyilvántartásban erdőművelési ágban nyilvántartott termőföld megvásárlására;

7. a termőföld vásárlására jogosult;

8. nem áll egyenes ági rokonságban a földingatlan eladójával,

9. ha a megvásárlandó földingatlan területével növelve a pályázó összes földterülete nem éri el a 10 ha nagyságot, figyelembe véve a bérelt földingatlan területét is.

10. a földvásárlás követően legalább 1 fő teljes idős foglalkoztatása, aki lehet a pályázó személy is.

A pályázati eljárás során az általános szabályok kerülnek alkalmazásra (adásvételi szerződés kifüggesztése, elővásárlási jog, elővásárlási jog gyakorlásának a sorrendje).

13. §

Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése

Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése az alábbiak szerint kerül megvalósításra.

1 millió Ft- 3 millió Ft kamatmentes kölcsön felvétele esetén

összesen 1 fő teljes idős (napi 8 órás) foglalkoztatású új munkahely létrehozása vagy minimum 2 fő részmunkaidős (napi 4 órás) új munkahely létrehozása a vállalkozáson belül.

3 millió Ft felett – 6 millió Ft kamatmentes kölcsön felvétele esetén

A (3 millió Ft feletti rész) 1 millió forintonként 1 fő teljes idős foglalkoztatású új munkahely létrehozása vagy minimum 3 fő részmunkaidős új munkahely létrehozása a pályázó vállalkozásán belül vagy több vállalkozása esetén összességében.

A létrehozott munkahelyeket legalább 3 évig meg kell tartani.

Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése az alábbiak szerint kerül végrehajtásra. A sikeres pályázatot és a kölcsönösen aláírt szerződést követően, a pályázó minden negyedévet követően jogosult benyújtani a kölcsön biztosításához szükséges pénzügyi elszámolást. A gyakorlati megvalósulás során a pályázónak (munkaadó) az első negyedévben ki kell fizetni (vagy átutalni) az új munkahely után járó bért és járulékokat. A negyedéves pénzügyi elszámolást követően az Önkormányzat (kamatmentes kölcsön formájában) átutalja a pályázónak a negyedév során kifizetett bruttó bér + járulékok összegének az 50%-át. Ezzel teljesül az a kritérium, hogy a pályázónak legalább 50% saját erő és 50% kamatmentes kölcsönből kell megvalósítani a projektet. A bér(ek) + járulékok munkavállaló(k) utáni fizetése, negyedévenkénti pénzügyi elszámolása és az Önkormányzat részéről adandó 50%-kos mértékű kölcsön biztosítása egészen addig történik, amíg a pályázatban leírt, szerződéssel rögzített összeg átutalásra nem kerül. A teljes kamatmentes kölcsön átutalását követő hónap első napjától kezdődik a pályázó visszafizetési kötelezettsége. A kölcsön lejáratának vége az első Önkormányzati kölcsönfolyósítás napjától számított maximum 36 hónap. Ezen időszakon belül kell visszafizetni a kölcsönt és ezen időszakban kell fenntartani a létrehozott munkahelyet.

A pénzügyi elszámolás tartalma

Az elszámolásnak tartalmaznia kell az alkalmazási okiratot (munkaszerződés), amelyből egyértelműen azonosíthatónak kell lennie az új munkavállaló személyes adatainak, a fizetésének és a munkaszerződés időtartamára vonatkozó dátumnak.

A fentieken túl csatolni kell a fizetési jegyzék támogatott munkavállalóra vonatkozó részét, illetve átutalás estén az átutalt munkabér igazolását. Nagyon fontos a járulékok befizetésének bizonyítása. Ennek formájaként a pályázónak kérvényeznie kell a vállalkozás köztartozás mentességi nyilvántartásba történő felvételét, illetve az elfogadott felvételről szóló igazolás be kell nyújtania az elszámoláshoz. Kizárólag azon vállalkozás vagy vállalkozó, illetve őstermelő pályázata támogatható, amely vállalkozás, vállalkozónak, illetve kapcsolatvállalkozásoknak, őstermelőknek nincs köztartozása.

A pénzügyi elszámolás sikeressége és a támogatott kölcsön folyósítása csak a feltételek együttes teljesítésével lehetséges.

Kivételt képez és mentesül az előzőekben javasolt foglalkoztatási elvárástól a földvásárlás céljából benyújtott pályázat esetében a föld megművelésére irányuló projekt, de minimum 1 fő teljes idős foglalkoztatása azon a területen is elvárás.

14. §

A visszatérítés szabályai

(1) Amennyiben a kamatmentes ösztönzési forrásban részesült jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy a jelen §- ban foglalt szabályok szerinti időtartam-, illetve létszámarányos visszatérési kötelezettség terheli. Az e szakaszban meghatározott visszatérítési szabályokat együttesen kell alkalmazni.

(2) Amennyiben az ellenőrzés során megállapítható, hogy a jelen Rendeletben, illetve a megkötött kölcsönszerződésben foglalt feltételeknek nem tett eleget az illető vállalkozás, köteles a kölcsönt visszatéríteni az Önkormányzat részére a szerződésszegés időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamattal növelt összeggel.

(3) Az önkormányzat a fenti visszatérítési kötelezettség fennállását minden kölcsönben részesült vonatkozásában a szerződésben foglalt álláshelyenként külön vizsgálja, illetve jogszabály - vagy szerződésszegés esetén külön állapítja meg.

(4) Ingatlan vásárlási kedvezmény esetén a kedvezményekkel kötött támogatási szerződésben visszavásárlási jog kerül bejegyzésre az ingatlan nyilvántartásba az Önkormányzat javára a kedvezményekkel csökkentett vételárra alapozva. A kedvezmény összege és járulékai erejéig 5 évi időtartamra jelzálog kerül bejegyzésre az ingatlanár kedvezmény biztosítékául az ingatlan nyilvántartásban Szentes Város Önkormányzat javára melynek költsége a pályázót terhel.

(5) A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítása után, az erről szóló értesítés kölcsönben részesült általi kézhezvételét követő 30 nap.

(6) Amennyiben a kölcsönben részesült önhibáján kívül nem tudja teljesíteni a szerződésben vállalt bármely kötelezettséget, akkor kérelmére a Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület a vállalt határidőt az észleléstől számított legfeljebb 90 nappal egy alkalommal meghosszabbíthatja melynek eredménytelen leteltét követően kölcsönben részesült  a kölcsön arányos visszatérítésére köteles.

(7) A kölcsönben részesülő vállalkozás a kölcsönszerződésben foglalt visszafizetési kötelezettségének eleget tett, ha a kölcsön összegét 36 hónap alatt egyenlő részetekben fizeti vissza.

15. §

A gazdaságélénkítő ösztönzési források felhasználásának

ellenőrzése

(1) Az e Rendelet alapján igénybevett ösztönzési források feltételeként vállalt kötelezettségek teljesítését a Bizottság a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal belső ellenőrein keresztül ellenőrzi.

(2) A gazdaságélénkítő ösztönzési forrásban részesült vállalkozás köteles biztosítani az ellenőrzésre jogosultak részére az ellenőrzés lehetőségét, annak elvégzéséhez köteles adatot szolgáltatni, segítséget nyújtani.

16. §

Záró rendelkezések

(1) A jelen rendelet alapján nyújtott kölcsönök csekély összegű támogatásnak minősülnek, amelyeket kizárólag az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87-88. cikkeinek a csekély összegű „de minimis” támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006 EK bizottsági rendelet – HL L sorozat 379/5 2006.12.28. – (a továbbiakban 1998/2006/EK bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet benyújtani.

(2) Az 1998/2006/EK bizottsági rendelet alapján, „de minimis” támogatás nyújtható valamennyi ágazat vállalkozásai számára az alábbi kivételekkel:

a.) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása nevezetesen az exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás, értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével vagy export tevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatás

b.) az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatás,

c.) az 1407/2002/EK rendelet értelmében a szénágazatban tevékenységet folytató vállalkozásoknak nyújtott támogatás

d.) a teherszállító járművek megvásárlására a kereskedelmi fuvarozás terén működő vállalkozások számára nyújtott támogatás

e.) a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatás

(3) Egy vállalkozásnak bármely forrásból csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – három pénzügyi év vonatkozásban – nem haladhatja meg a 200.000, a közúti szállítási ágazat esetében a 100.000 eurónak megfelelő forint összeget.

(4) Minden egyes új csekély összegű „de minimis” támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt, „de minimis” támogatás teljes összegét kell figyelme venni.

(5) A csekély összegű „de minimis” támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a támogatási intenzitás csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott mértékét.

(6) A támogatást nyújtó köteles írásban tájékoztatni a kedvezményezettet arról, hogy „de minimis” támogatásban részesül. A tájékoztatásnak kifejezetten utalnia kell a 1998/2006/EK bizottsági rendeletre - hivatkozva annak pontos címére és az Európai Közösség Hivatalos Lapjában való kihirdetésére –, valamint meg kell határoznia a támogatás pontos összegét, támogatástartalomban kifejezve.

(7) A támogatás odaítélését megelőzően az érintett vállalkozás írásos papíralapú vagy elektronikus formában készített nyilatkozatot köteles adni a jegyző részére a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű „de minimis” támogatásról.

17. §

1)   Ez a  rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)  A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gazdaságélénkítésről szóló 1/2010. (II.25) rendelete valamint az ezt módosító 24/2012. (V.11.) rendelet és a  28/2012.  (VI. 08) rendelet.

.

dr. Sztantics Csaba sk.                                                 Szirbik Imre sk.

jegyző                                                                     polgármester

Záradék:

Megalkotta Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. szeptember 27. napján megtartott ülésén.

Kihirdetve: 2013. október 14. napján.

Dr. Sztantics Csaba

jegyző

1. számú melléklet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Az innováció ösztönzésére.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gazdaságélénkítésről szóló Rendelete keretében támogatott „Innovációs támogatás” című pályázati felhívása.

Szentes Város Önkormányzata támogatást kíván biztosítani azon projektekre, amelyek célja, olyan szakszerű, intenzív fejlesztő tevékenység, amely a szervezet, a struktúra, a működés, a berendezés, a technológia, a „termék” (szolgáltatás), az elterjesztés, a felhasználás megújulását tűzi ki célul.

A pályázat célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén működő vállalkozók, gazdasági társaságok vállalkozásfejlesztési tevékenységéhez.

Prioritások:

− kutatásfejlesztés eredményeinek gyakorlati alkalmazása,

− technológiatranszfer,

− energia és anyagtakarékos műszaki megoldások,

− csomagolástechnikai fejlesztések,

− környezetvédelmi fejlesztések,

− környezeti károk elhárítása,

− technológiai újítások és szabadalmi eljárások,

− logisztikai fejlesztése,

− mezőgazdasági fejlesztések,

− megújuló energetikai fejlesztések,

− élelmiszeripari fejlesztések,

− turisztikai fejlesztések

A pályázatok támogathatóságának kritériuma, hogy a projekt megvalósítását követően érdemi gazdaságfejlesztő hatása legyen (pl.: új munkahely, vagy munkahely megtartás, magasabb árbevétel, hiánypótló gazdasági tevékenység, egyéb).

Kizárólag beruházást tartalmazó fejlesztésre támogatás nem igényelhető!

I. A pénzügyi támogatás módja

a.) A Magyarországon kívül gyártott fejlesztések esetében a visszatérítendő kamatmentes kölcsön támogatás a projekt nettó értékének 50%-a, maximum 3 millió Ft, legfeljebb 36 hó futamidővel,

b.)A magyarországi gyártású fejlesztések esetében a visszatérítendő kamatmentes kölcsön támogatás a projekt nettó értékének 50%-a,  maximum 5 millió Ft, legfeljebb 36 hó futamidővel

c.) Pénzügyi teljesítését tekintve a pályázat benyújtásának időpontjában legfeljebb 50%-os készültségi fokon álló, legkorábban a pályázat benyújtása előtt 3 hónappal megkezdett, a pályázat benyújtásától számított 1 éven belül megvalósuló projekttel lehet pályázni.

d.) Lehetőség nyílik az önkormányzati támogatás felhasználására egyéb pályázati forrás kiegészítéseként is, oly módon, hogy annak célja megegyezik az itt megjelölt prioritásokkal.

Amennyiben a támogatott jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy kamattal növelt visszatérítési kötelezettség terheli, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítását követő 30 nap.

II. A pályázati alap forrásai:

A pályázati alapot az alábbi források képezik:

1.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a tárgyévi költségvetésben erre elkülönített összeg,

2.) Az alap tárgyévet megelőző évben fel nem használt összege.

3.) Az alap pénzeszközeiből származó kamat és egyéb tőkejövedelem.

4.) Az alap javára teljesített visszafizetések és ezek járulékai.

5.) A pályázati díj összege, amely évente a pályázat kiírásakor kerül meghatározásra.

III., A pályázati támogatás biztosítéki formái:

a) óvadék (pénzbetét, állam által kibocsátott értékpapír),

b) termőföld ingatlan,

c) épített ingatlan,

d) vagyontárgy (ingóság)

A biztosíték meglétét, tulajdonlását igazoló okmányokat a pályázathoz csatolni kell. Ennek elmaradása esetén a pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Amennyiben a pályázó ingatlanon kívül eső dolgot ajánl fel biztosítékul, úgy a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának valamint a nyilvántartásba vételének költségeit a pályázónak viselnie kell.

A támogatás elnyerése esetén a támogatott köteles a fedezetül felajánlott ingatlanra, vagy vagyontárgyra vonatkozóan általános vagyonbiztosítást kötni, valamint a támogatás erejéig és idejéig a biztosítás összegét Szentes Város Önkormányzata javára engedményeztetni.

Biztosítékra vonatkozó speciális szabályok innovációs pályázat esetén

A 3-5 millió Ft összegű innovációs pályázatok esetében biztosítékként kizárólag a III. pontban felsoroltak fogadhatók el. Ingatlan esetén további kikötés, hogy kizárólag tehermentes ingatlan ajánlható fel, melynek forgalmi értéke az igényelt támogatás másfélszeresét eléri.

IV. A pályázat benyújtására jogosult:

A pályázat benyújtására jogosult minden olyan vállalkozás (egyéni ill. társas vállalkozás),

aki/amely

1. Szentes város közigazgatási területén bejegyzett székhellyel és/vagy telephellyel

rendelkezik,

2. a pályázat benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás

alatt,

3. a pályázat beadásakor lejárt köztartozása nincs,

4. nem pályázhat 5 évig az a vállalkozó, vállalkozás aki/amely a már folyósított támogatásból eredő visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, a támogatási célt nem valósította meg, vagy megtévesztően nyilatkozott.

5. Kapcsolt vállalkozások közül csak egy pályázó részesülhet támogatásban.

Fent megnevezett feltételeknek együttesen kell fennállniuk, bármelyik hiánya a pályázat érdemi vizsgálat nélküli kizárását eredményezi a pályázati körből.

V., A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei:

A pályázaton való részvétel részletes feltételeit, a pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményeit, a pályázat elbírálásának szempontjait a Pályázati Útmutató (csomag) tartalmazza.

Pályázatot benyújtani cégszerűen aláírt papír alapú formában lehet, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat) a Szentesi Közös Önkormányzati Hivataltól átvett, letöltött vagy elektronikus postán (e-mail) kapott Pályázati Útmutató csomag alapján. Nem kötelező, de a pályázat gyorsabb elbírálása érdekében ajánlott a komplett pályázat elektronikus postán (e-mailben) történő benyújtása a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

A pályázati csomag beszerezhető: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Ipari Park referensénél, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. vagy letölthető a www.szentesinvest.hu honlapról.

VI., Általános feltételek:

1. Alaponként - egy fordulóban - egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

2. Egy pályázó adott évben csak egy alapból nyerhet el támogatást.

3. Azok a pályázók, akik 5 éven belül már kétszer részesültek támogatásban, abban az esetben részesülhetnek újból, amennyiben a pályázat benyújtásakor maximum 1 folyamatban lévő, vissza nem fizetett támogatásuk van, illetve forráshiány miatt egyéb pályázat nem kerül elutasításra.

4. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik még nem részesültek támogatásban.

5. Pályázónként a kint lévő aktuális támogatás összege együttesen nem haladhatja meg a 8 millió Ft-ot.

VII., A pályázat beérkezésének és elbírálásának határideje:

A pályázat beérkezésének határideje: a mindenkor érvényes kiírás szerint

A pályázat beadásának helye/postai címe:

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. (212. sz. iroda)

A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye. A pályázat keretében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség, a hiánypótlásra felszólító levél átvételét követő 10 naptári napon belül. Ennek elmaradása a pályázatból való kizárást eredményezi. A hiánypótlás határidejének meghosszabbítására nincs mód.

A benyújtott pályázatokat Szentes Város Képviselő-testülete bírálja el és hoz döntést, a mellette működő Tulajdonosi Bizottság javaslatát figyelembe véve.

2. sz. melléklet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – A gazdaság –és kereskedelemfejlesztés ösztönzésére.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gazdaságélénkítésről szóló Rendelete keretében támogatott „gazdaság-és kereskedelemfejlesztés” című pályázati felhívása.

A pályázat célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén működő vállalkozók, vállalkozások gazdaság-és kereskedelem fejlesztéséhez, bel- és külföldi piacra jutásához, üzleti kapcsolataik fejlesztéséhez.

I., A pályázat tárgykörei:

1) A vállalkozások termelését, szolgáltatását közvetlenül segítő, bővítő gépi berendezések, eszközök, termékek beszerzése (beleértve az energiatakarékos eszközök beszerzését).

2) EU követelményeinek megfelelő eszközök beszerzése, illetve a jogszabályváltozásból eredő technikai követelmények megvalósítása (HACCP, pénztárgépcsere stb.).

3) Bel- és külföldi kiállításokon, vásárokon, termékbemutatókon - elsősorban a várost és annak gazdaságát bemutató rendezvényen - való részvétel dologi költségei.

4) Közvetlenül a pályázó által gyártott, illetve forgalmazott áruhoz, ill. a pályázó által teljesített szolgáltatáshoz kapcsolódó reklám- és propagandaanyagok, termékismertetők készítése.

5Bel- és külföldi, szervezett üzletember találkozókon való részvétel támogatása.

6) Csongrád megyében szervezendő kereskedelemfejlesztési és befektetés-ösztönzési akciók szervezésének támogatása.

7) Kereskedelem és vendéglátás területén franchise rendszer értékesítésének, ill. a franchise átvevő partner rendszerbe való belépésének támogatása.

8) Telephely kialakítása, vásárlása.

9) Szakképzési körülmények kialakítása és javítása.

10)Magyarországi regisztrált tenyészetből származó, hatósági állatorvos által vizsgált, hivatalosan egészségesnek nyilvánított, négylábú állatok (sertés, szarvasmarha, juh, kecske) vásárlása.

II., A pénzügyi támogatás módja:

Visszatérítendő kamatmentes támogatás maximum 4.000.000 Ft.

A támogatásból 36 havi futamidővel legfeljebb a beruházás, fejlesztés nettó értékének, az elfogadott költségeknek az 50%-a finanszírozható. Fontos szabály, hogy nem kötelező feltétel az új munkahely létrehozása, de azonos igényű és megítélésű pályázatok esetén előnyt élvez az, amelyik létszámfejlesztést vállal. A létrehozott új munkahelyet legalább 2 évig meg kell tartani!

Pénzügyi teljesítését tekintve a pályázat benyújtásának időpontjában legfeljebb 50 % készültségi fokon álló, legkorábban a pályázat benyújtása előtt 3 hónappal megkezdett, a pályázat benyújtásától számított 1 éven belül megvalósuló projekttel lehet pályázni.

A pályázat benyújtásáig már lezajlott kereskedelemfejlesztési cél támogatására pályázat nem

nyújtható be. (I., A pályázat tárgykörei 3., 6. pontja).

Amennyiben a támogatott jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy kamattal növelt visszatérítési kötelezettség terheli, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítását követő 30 nap.

III., A pályázati alap forrásai:

A pályázati alapot az alábbi források képezik:

1.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a tárgyévi költségvetésben erre elkülönített összeg,

2.) Az alap tárgyévet megelőző évben fel nem használt összege.

3.) Az alap pénzeszközeiből származó kamat és egyéb tőkejövedelem.

4.) Az alap javára teljesített visszafizetések és ezek járulékai.

5.) A pályázati díj összege, amely évente a pályázat kiírásakor kerül meghatározásra.

IV., A pályázati támogatás biztosítéki formái:

a) óvadék (pénzbetét, állam által kibocsátott értékpapír)

b) termőföld ingatlan

c) épített ingatlan

d) vagyontárgy (ingóság)

A biztosíték meglétét, tulajdonlását igazoló okmányokat a pályázathoz csatolni kell. Ennek elmaradása esetén a pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Amennyiben a pályázó ingatlanon kívül eső dolgot ajánl fel biztosítékul, úgy a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának valamint a nyilvántartásba vételének költségeit a pályázónak viselnie kell. A támogatás elnyerése esetén a támogatott köteles a fedezetül felajánlott ingatlanra, vagy vagyontárgyra vonatkozóan általános vagyonbiztosítást kötni, valamint a támogatás erejéig és idejéig a biztosítás összegét Szentes Város Önkormányzata javára engedményeztetni.

V., A pályázat benyújtására jogosult:

Pályázat benyújtására jogosult minden olyan vállalkozás (egyéni ill. társas vállalkozás), aki/amely

1. Szentes város közigazgatási területén bejegyzett székhellyel és/vagy telephellyel rendelkezik,

2. a pályázat benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt,

3. a pályázat beadásakor lejárt köztartozása nincs,

4. nem pályázhat 5 évig az a vállalkozás aki/amely a már folyósított támogatásból eredő visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, a támogatási célt nem valósította meg, vagy megtévesztően nyilatkozott.

5. Kapcsolt vállalkozások közül csak egy pályázó részesülhet támogatásban.

Fent megnevezett feltételeknek együttesen kell fennállniuk, bármelyik hiánya a pályázat érdemi vizsgálat nélküli kizárását eredményezi a pályázati körből.

VI., A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei:

A pályázaton való részvétel részletes feltételeit, a pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményeit, a pályázat elbírálásának szempontjait a Pályázati Útmutató (csomag) tartalmazza.

Pályázatot benyújtani cégszerűen aláírt papír alapú formában lehet, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat) a Szentesi Közös Önkormányzati Hivataltól átvett, letöltött vagy elektronikus postán (e-mail) kapott Pályázati Útmutató csomag alapján. Nem kötelező, de a pályázat gyorsabb elbírálása érdekében ajánlott a komplett pályázat elektronikus postán (e-mailben) történő benyújtása a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

A pályázati csomag beszerezhető: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Ipari Park referensénél (6600 Szentes, Kossuth tér 6.), illetve letölthető a www.szentesinvest.hu honlapról.

VII., Általános feltételek:

1. Alaponként - egy fordulóban - egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

2. Egy pályázó az adott évben csak egy alapból nyerhet el támogatást.

3. Azok a pályázók, akik 5 éven belül már kétszer részesültek támogatásban, abban az esetben részesülhetnek újból, amennyiben a pályázat benyújtásakor maximum 1 folyamatban lévő, vissza nem fizetett támogatásuk van, illetve forráshiány miatt egyéb pályázat nem kerül elutasításra.

4. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik még nem részesültek támogatásban.

5. Pályázónként a kint lévő aktuális támogatás összege együttesen nem haladhatja meg a 8 millió Ft-ot.

VIII., A pályázat beérkezésének és elbírálásának határideje:

A pályázat beérkezésének határideje: a mindenkor érvényes kiírás szerint

A pályázat beadásának helye/postai címe:

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. (212. sz. iroda)

A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye.

A pályázat keretében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség, a hiánypótlásra felszólító levél átvételét

követő 10 naptári napon belül. Ennek elmaradása a pályázatból való kizárást eredményezi. A hiánypótlás határidejének meghosszabbítására nincs mód.

A benyújtott pályázatokat Szentes Város Képviselő-testülete bírálja el és hoz döntést, a mellette

működő Tulajdonosi Bizottság javaslatát figyelembe véve.

3. számú melléklet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gazdaságélénkítésről szóló Rendelete keretében támogatott „mezőgazdasági termelők földvásárlása című pályázati felhívása.

A pályázat célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén működő mezőgazdasági termelők földvásárlásán keresztül megvalósuló gazdaságfejlesztéshez, a gazdálkodási feltételek javításához, Szentes népességmegtartó képességének növeléséhez és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartásához.

I., A pályázat tárgyköre:

A mezőgazdasági termelők termelését, szolgáltatását közvetlenül segítő, bővítő termőföldingatlan megvásárlása.

II., A pénzügyi támogatás módja:

Visszatérítendő kamatmentes támogatás maximum 3.000.000,- Ft.

A támogatásból 36 havi futamidővel legfeljebb a termőföldvásárlás értékének, az 50%-a finanszírozható.

Amennyiben a támogatott jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy kamattal növelt visszatérítési kötelezettség terheli, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítását követő 30 nap.

III., A pályázati alap forrásai:

A pályázati alapot az alábbi források képezik:

1.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a tárgyévi költségvetésben erre elkülönített összeg,

2.) Az alap tárgyévet megelőző évben fel nem használt összege.

3.) Az alap pénzeszközeiből származó kamat és egyéb tőkejövedelem.

4.) Az alap javára teljesített visszafizetések és ezek járulékai.

5.) A pályázati díj összege, amely évente a pályázat kiírásakor kerül meghatározásra.

IV., A pályázati támogatás biztosítéki formái:

a) óvadék (pénzbetét, állam által kibocsátott értékpapír)

b) termőföld ingatlan

c) épített ingatlan

d) vagyontárgy ( ingóság )

A biztosíték meglétét, tulajdonlását igazoló okmányokat a pályázathoz csatolni kell. Ennek elmaradása esetén a pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Amennyiben a pályázó ingatlanon kívül eső dolgot ajánl fel biztosítékul, úgy a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának valamint a nyilvántartásba vételének költségeit a pályázónak kell viselnie.

A támogatás elnyerése esetén a támogatott köteles a fedezetül felajánlott ingatlanra, vagy vagyontárgyra vonatkozóan általános vagyonbiztosítást kötni, valamint a támogatás erejéig és idejéig a biztosítás összegét Szentes Város Önkormányzata javára engedményeztetni.

V., A pályázat benyújtására jogosult:

Pályázat benyújtására jogosult minden olyan mezőgazdasági termelő, aki

  1. Szentes város közigazgatási területén bejegyzett székhellyel és/vagy gazdasággal (tanya ingatlan) telephellyel rendelkezik,
  2. a pályázat benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt,
  3. a pályázat beadásakor lejárt köztartozása nincs,
  4. elmúlt 18 éves, de 55. életévét még nem töltötte be,
  5. rendelkezik mezőgazdasági szakirányú képzettséggel, ezüstkalászos gazda (OKJ 21 6201 01), aranykalászos gazda (OKJ 32 6201 01) szakképesítéssel vagy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által igazoltan legalább 5 éves mezőgazdasági szakmai gyakorlattal,
  6. kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás alapját képező termőföldet a támogatás folyósításától számított 5 éven belül nem idegeníti el, más célra nem hasznosítja és a tényleges mezőgazdasági tevékenységet legalább 5 éven keresztül mezőgazdasági termelőként, valamint főtevékenységként végzi;
  7. a támogatás alapját képező termőföldet, vagy osztatlan közös tulajdonban álló termőföldben tulajdoni hányadot adásvétel jogcímén szerzi,
  8. a vásárlás időpontjában legalább 1 éve rendelkezik legalább 5000 m2 területnagyságú szőlő, gyümölcsös művelési ágú föld, vagy legalább 1 ha területnagyságú egyéb művelési ágú föld tulajdonjogával;
  1. 9.   nem pályázhat 5 évig az a mezőgazdasági kisvállalkozó, aki a már folyósított támogatásból eredő visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, a támogatási célt nem valósította meg, vagy megtévesztően nyilatkozott,

10.  kapcsolt vállalkozások közül csak egy pályázó részesülhet támogatásban,

11. nem nyújtható támogatás a termelőszövetkezeti külön lapon részarányként, illetve az ingatlan-nyilvántartásban erdőművelési ágban nyilvántartott termőföld megvásárlására;

12. a termőföld vásárlására jogosult;

13. nem áll egyenes ági rokonságban a földingatlan eladójával,

14. ha a megvásárlandó földingatlan területével növelve a pályázó összes földterülete nem éri el családi gazdaság felső birtokhatárának 20%-át, figyelembe véve a bérelt földingatlan területét is.

Fent megnevezett feltételeknek együttesen kell fennállniuk, bármelyik hiánya a pályázat érdemi vizsgálat nélküli kizárását eredményezi a pályázati körből.

VI., A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei:

A pályázaton való részvétel részletes feltételeit, a pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményeit, a pályázat elbírálásának szempontjait a Pályázati Útmutató (csomag) tartalmazza.

Pályázatot benyújtani cégszerűen aláírt papír alapú formában lehet, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat) a Szentesi Közös Önkormányzati Hivataltól átvett, letöltött vagy elektronikus postán (e-mail) kapott Pályázati Útmutató csomag alapján. Nem kötelező, de a pályázat gyorsabb elbírálása érdekében ajánlott a komplett pályázat elektronikus postán (e-mailben) történő benyújtása a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

A pályázati csomag beszerezhető: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Ipari Park referensénél, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. vagy letölthető a www.szentesinvest.hu honlapról.

VII., Általános feltételek:

  1. Alaponként - egy fordulóban - egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
  2. Egy pályázó az adott évben csak egy alapból nyerhet el támogatást.
  3. Azok a pályázók, akik 5 éven belül már kétszer részesültek támogatásban, abban az esetben részesülhetnek újból, amennyiben a pályázat benyújtásakor maximum 1 folyamatban lévő, vissza nem fizetett támogatásuk van, illetve forráshiány miatt egyéb pályázat nem kerül elutasításra.
  4. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik még nem részesültek támogatásban.
  5. Pályázónként a kint lévő aktuális támogatás összege együttesen nem haladhatja meg a 8 millió Ft-ot.

VIII., A pályázat beérkezésének és elbírálásának határideje:

A pályázat beérkezésének határideje: a mindenkor érvényes kiírás szerint

A pályázat leadásának helye/postai címe:

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. (212. sz. iroda)

A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye.

A pályázat keretében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség, a hiánypótlásra felszólító levél átvételét követő 5 naptári napon belül. Ennek elmaradása a pályázatból való kizárást eredményezi. A hiánypótlás határidejének meghosszabbítására nincs mód.

A benyújtott pályázatokat Szentes Város Képviselő-testülete bírálja el és hoz döntést, a mellette működő Tulajdonosi Bizottság javaslatát figyelembe véve.

4. számú melléklet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gazdaságélénkítésről szóló Rendelete keretében támogatott Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése” című pályázati felhívása.

A pályázat célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén működő vállalkozók, vállalkozások számára új munkahelyek létrehozására.

I., A pályázat tárgykörei:

1) 1 millió Ft- 3 millió Ft kamatmentes kölcsön

Feltétel 1 millió forintonként minimum 1 fő teljes idős (napi 8 órás) foglalkoztatású új munkahely létrehozása vagy minimum 2 fő részmunkaidős (napi 4 órás) új munkahely létrehozása a vállalkozáson belül.

2) 3 millió Ft felett – 6 millió Ft kamatmentes kölcsön

Feltétel 1 millió forintonként minimum 2 fő teljes idős foglalkoztatású új munkahely létrehozása vagy minimum 3 fő részmunkaidős új munkahely létrehozása a pályázó vállalkozásán belül vagy több vállalkozása esetén összességében.

II., A pénzügyi támogatás módja:

A pályázó az új munkavállaló állományba vételét követően negyedévente jogosult benyújtani a kölcsön biztosításához szükséges pénzügyi elszámolást.

Az elszámolásnak tartalmaznia kell az alkalmazási okiratot (munkaszerződés), amelyből egyértelműen azonosíthatónak kell lennie az új munkavállaló személyes adatainak, a fizetésének és a munkaszerződés időtartamára vonatkozó dátumnak.

A fentieken túl csatolni kell a fizetési jegyzék támogatott munkavállalóra vonatkozó részét, illetve átutalás estén az átutalt munkabér igazolását. Nagyon fontos a járulékok befizetésének bizonyítása. Ennek formájaként a pályázónak kérvényeznie kell a vállalkozás köztartozás mentességi nyilvántartásba történő felvételét, illetve az elfogadott felvételről szóló igazolás be kell nyújtania az elszámoláshoz. Kizárólag azon vállalkozás vagy vállalkozó, illetve őstermelő pályázata támogatható, amely vállalkozás, vállalkozónak, illetve kapcsolatvállalkozásoknak, őstermelőknek nincs köztartozása.

A pénzügyi elszámolás sikeressége és a támogatott kölcsön folyósítása csak a feltételek együttes teljesítésével lehetséges.

Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése az alábbiak szerint kerül végrehajtásra. A sikeres pályázatot és a kölcsönösen aláírt szerződést követően, a pályázó minden negyedévet követően jogosult benyújtani a kölcsön biztosításához szükséges pénzügyi elszámolást. A gyakorlati megvalósulás során a pályázónak (munkaadó) az első negyedévben ki kell fizetni (vagy átutalni) az új munkahely után járó bért és járulékokat. A negyedéves pénzügyi elszámolást követően az Önkormányzat (kamatmentes kölcsön formájában) átutalja a pályázónak a negyedév során kifizetett bruttó bér + járulékok összegének az 50%-át. Ezzel teljesül az a kritérium, hogy a pályázónak legalább 50% saját erő és 50% kamatmentes kölcsönből kell megvalósítani a projektet. A bér(ek) + járulékok munkavállaló(k) utáni fizetése, negyedévenkénti pénzügyi elszámolása és az Önkormányzat részéről adandó 50%-kos mértékű kölcsön biztosítása egészen addig történik, amíg a pályázatban leírt, szerződéssel rögzített összeg átutalásra nem kerül. A teljes kamatmentes kölcsön átutalását követő hónap első napjától kezdődik a pályázó visszafizetési kötelezettsége. A kölcsön lejáratának vége az első Önkormányzati kölcsönfolyósítás napjától számított maximum 36 hónap. Ezen időszakon belül kell visszafizetni a kölcsönt és ezen időszakban kell fenntartani a létrehozott munkahelyet.

Amennyiben a támogatott jogszabályi és szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget, különös tekintettel a fenntartási idő be nem tartására, úgy kamattal növelt visszatérítési kötelezettség terheli, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. A visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje a kötelezettség fennállásának Önkormányzat általi megállapítását követő 30 nap.